Kira

A fák között lopózott. Könnyű léptei alatt nem recsegtek az ágak, nem zörögtek a lehullott, elszáradt levelek. Mestere volt az erdőnek, kiválóan ismerte. Majd száz éve lakott itt. Fűzöld posztó nadrág, bőr öv, és kéregbarna színű ing, apró kivágással. Nem lapult testére, de kiemelte női idomait. Hátára keresztben két szablya volt szíjazva, szép tokban mindkettő. Övén különböző tarsolyok, melyekben gyógyító segédeszközök és varázsláshoz nélkülözhetetlen kiegészítők, komponenesek, fókuszok voltak.
Vadászni volt itt. De nem állatra vadászott. Tudta, érezte, hogy a gonosz a közelben van. Ezért rejtőzött, hogy meglephesse, s talán kivallathassa: mit keres az ő területén, s egyáltalán, ki is a betolakodó. De lehet, hogy meg fogja ölni, mert nem fogja majd vissza pengéit. „Meglátjuk, mit hoz a jövő” - gondolta, majd hirtelen megtorpant.
A távolban egy homályos, fekete alakot látott. Bepördült egy vastag tölgy mögé, onnan lesett ki. Hófehér hajtincseit szabadon fújta a szél. A csuklyás alatt többször is megrecsentek az ágak, csizmájának súlya alatt meg-megzörrentek a levelek, ahogy szétzúzta őket. Kira visszafolytotta a lélegzetét, majd az egyik tarslyból tollat vett elő, aprót varázsolt, s a toll elégett kezében. Érezte, amint a mágikus energia átjárja testét. Felugrott, és majd négy méteres magasságban megkapaszkodott egy kiálló, vastagabb ágban, amire ügyesen felhúzta magát.
Az őszi erdőben megesik, hogy halkabban megy az ember a fákon, mintha a földön menne, a lehullott, megsárgult vagy vöröses levelek között. Végigment az ágon, otthonosan, kényelmesen, mégis energikusan, akár egy mókus. Majd elrugaszkodott négykézláb helyzetéből, s egy másik ágra érkezet. Tovább osont. A csuklyás ebből látszólag semmit nem vett észre, de kezét kardjának markolatán tartotta, a biztonság kedvéért. Kira nem látta az arcát, nem is volt lényeges. Ágról ágra ment az idegen felé, már-már futott az ágakon, akár a vadmacskák szokták. Majd egy gyönyörű szaltóval érkezett az ismeretlen háta mögé. Gugolásba érkezett, majd lassan állt fel. Terpeszben állt meg, pengéiért nyúlt, mire megfordult az idegen.
Ellenfele levetette a csuklyát, s Kirán egy pillanatra a félelem szörnyű érzése futott végig. Sötét elf volt, drow, ahogy az elfek maguk közt emlegetik. „Ennek a harcnak bizonnyal nem vallatás lesz a vége, hanem valamelyikünk halála” - gondolta Kira keserüen, hisz nem szerett ölni, de nem szeretett sebet kapni sem. Ellenben a drowok népérők az járta, hogy már születéskor ismerettséget kötöttek a halállal, és sokat osztották azt, gondolkodás nélkül, egészen életük végéig.
A két szablya kiröppent a hüvelyből. Kira keresztezte karjait a csuklónál, a medencéje előtt. Tipikusan ez volt a póz, amiben harcolni kezdett. Ellenfele letépte magáról a csuklyát. Alatta fényes sodronying csillogott és alkarvédők, lábszárvédők óvták viselőjük testét. Övére szíjazva pedig vérre szomjas penge. Kirántotta. „Vért, életet akarok” - sikoltotta telepatikusan elméjébe akaratát a kard.
A feltámadó szél mindkét elf ruháját meglobogtatta, mindkét félnek szétfújta hószín haját. S a betolakodó támadásba lendült. Lépett párat, majd pördült egyet, s a levegőből sújtott a védekező Kirára, ki az egyik szablyával félrecsapta a vágást, a másikkal előre szúrt. Támadása ereje a drow alkarvédőjén enyészett el. Két lépés hátrálás, és ismét elváltak.
Most Kira támadott. Nagy erővel csapott kétfelől a szablyákkal, ellenfele egyiket pengével hárította, a másik elől félreállt. Kira kirúgott ellenfele felé. A támadás meglepte a betolakodót, talán ezért sem tudta hárítani. A térdhajlatba érkező rúgás földre kényszerítette. Térdre. A fegyver mellette hegyével állt bele a földbe. Az otthonát védő hosszúéletű oldalról csapott, nyak magasságban. A sötét elf a földre vágta magát, így megúszta a halálát jelentő támadást. Az égre kiáltott. S a közeli tölgy több erős gyökere kiszakadt a földből, s Kira bokáira csavarodott. Kirántották alóla. Az elf nő magatehetetlenül vágódott hasra, csuklójával próbálva megtámasztani magát. Fájdalmasat reccent a keze, mikor ráesett. Talán csak megzúzta.
Arccal a levelekben, tehetetlenül sodródott a fa alá. Csinálnia kell valamit, máskülönben itt hal meg. És felnézett. Látta a drow diadalittas arcát, amint feje fölé emeli a vérivó kardot, hogy lesújtson. Kira füttyentett. A bokrok közül három nagy állat vágódott ki, hogy megvédjék gazdájukat. Farkasok voltak.
Az egyik a pengét ragadta ki a sötét elf kezéből, s messzire rohant vele. A második - a legnagyobb - a földre teperte saját súlyával. A harmadik pedig a gyökereket próbálta elrágni, vagy valahogy elszakítani. Mindez alig egy pár pillanat alatt történt. A drow fel sem fogta, hogy mi történik vele, csak mikor már egy hatalmas farkas vicsorgott a képébe és sajgó háttal, fegyvertelenül feküldt a földön.
Nem telt bele fél perc sem, s a legkisebb farkas el is rágta a gyökereket. Kira feltápászkodott. - Köszönöm - mondta a farkasnak. Az pedig örömmel, farkcsóválva járta többször is körbe gazdáját, majd a drowhoz lépett, s harciasan rávicsorgott. Kira leporolta magát, majd felvette egyik szablyáját a földről. A drow torkának szegezte, majd intett a hatalmas hímnek, Sabának, hogy leszállhat róla. A farkas készségesen engedelmeskedett.
- Megölhettelek volna, elf - köpte a szavakat a drow. - Megölhetnélek, drow - válaszolta tökéletesen nyugodt hangon Kira, s kicsit közelebb olta a szablyát ellenfele torkához.
Egy apró vágást ejtett rajta, hogy bebizonyítsa az imént tett állítást. A vér hamarosan kibuggyant onnan. A drow felszisszent. Láthatóan nem volt hozzászokva a fájdalom érzéséhez, csak okozni tanulta.
- Nem szeretem a fajtád látását ezen a területen - mondta ki az elf az igazat, s közben azon gondolkozott, hogy mit is csinál ez itt egyedül. Talán felderítő volt...
- Most takarodj - mondta Kira haraggal hangjában.
Elvette a szablyát a torkától. A drow menten odakapott. Feltápászkodott, egy dühös pillantást vetett a farakasra, ki az imént ellopta fegyverét, majd futva távozott. Sokáig hallani lehetett átkozódását, mielőtt elhagyta volna a területet.
Kira felvette a szablyáit, majd legugolt, s megcirógatta a farkasokat.
- Köszönöm nektek, barátaim... nélkületek halott lennék - vallotta be nekik, amit érzett.
Sokáig játszottak együtt, majd hazatértek. De Kira nem volt nyugodt. Mi van, ha a drow valóban csak felderítő volt? Akkor kinek és miért derített fel?