Gyilkosok gyilkosa
Lord Rufus Arione con Nexus 2004.11.21. 18:11
Egy ital társaságában emlékezett ...
Egy ital társaságában emlékezett vissza előző esti megismerkedésükre, együttlétükre.
Egy tavernában ült, vászonbevonatú széken. Percek óta szemezett a két asztallal odébb ülő férfival. A nő félig átlátszó, kék selyemruhát viselt, melynek alja még ültében is a földet súrolta. A férfi láthatóan nemes volt. Éjfekete vászon fejkötője alól egy-egy hószín tincs bukkant elő, melyek kyr ősökre utaltak. Ingje nem ért le egész csuklójáig, véget ért már a könyöknél, látni engedte szálkás alkarjának izamit. Feketebőr övén arany csat és egy díszes fegyverhüvely, melyben abbit rapír lapult s csak a megfelelő alkalomra várt, hogy kipattanjon onnan. Nadrágja szintén éjszín fekete, vége betűrve a bőr lovaglócsizmába. Jobb vállára sötétszürke, vérvörös szegélyű köpenyt terített, mely elárulta vívóstílusát mindenkinek, aki csak egy kicsit is konyított a bajvíváshoz: den Aluid – a köpenyvívás művészete.
A nő úgy gondolta, ideje lépni. Felemelkedett ültéből és csípőjét ringatva a férfi asztala felé indult. Alig járhatott félúton, mikor „merő véletlenségből” nekiütközött egy láthatólag részegnek, aki éppen a tizenötödik adag pálinkáért indult volna a pultoshoz. Attól függetlenül, hogy annak semmi oka nem lehetett a felháborodásra, mégis, mint a sakál, üvöltött a nőre:
- Takarodj az utamból, redves kurva! – förmedt rá.
Szájából csak úgy áradt a tömény pálinkaszag. Rendesen becsíphetett. De ez nem volt indok. A nő mosolyogva látta, amint a férfi, kivel szemezett, felemelkedik ültéből és rapírja kipattan hüvelyéből. Megcsillant rajta a csilláron lobogó gyertyák gyatra fénye. Két viszonylag nagy lépéssel a részeg előtt termett, rapírját torkának szegezte, s ezen szavakkal hívta párviadalra:
- Én, Naunal del Conrol, Xioto tartomány hercegi címének örököse, nem tűrhetem a sértést, ami e nőszemélyen esett – ezzel félreérthetetlen pillantást vetett a nő felé, aki, mert úgy akarta, elpirult.
A bajvívó folytatta a kihívási monológját:
- Csak egyetlen módja van, hogy lemosd magadról a gyalázatot: legyőzöl tisztességes párviadalban itt és most, ember ember ellen, halálig! Adok két percet, hogy találj magadnak valami fegyvert!
Ezzel elvette a homályos tekintetű részeg torka elől a fegyvert, majd a hátát mutatta neki, mikor a nőre mosolygott. Az viszonozta a gesztust. Hibátlan, hófehér fogain vidáman csillogott a gyertyaláng.
A várakozási idő lejárt. Síri csend borult a fogadóra. Minden tekintet feléjük -no meg a párbaj okára és díjára: a nőre- irányult. A kyr bajvívó megfordult, buggyos ingjén kisimított két oda nem illő ráncot, majd ellenfelére emelte tekintetét. Feltűnt neki, hogy amaz valahonnan előszedett egy csorba hosszúkardot. „Annyi bizony nem lesz elég a túléléshez, barátom” – gondolta a kyr, de nem szólt semmit. Tisztelgett, majd meghajolt, csak éppen annyira, hogy ne szegje meg a szabályokat. Ellenfele mélyen meghajolt. Mintha csak látta volna végzetét, mintha csak a végzet előtt hajolt volna meg.
A párbaj megkezdődött. A kihívott támadott, ahogy karja és magas alkoholszintje engedte. Természetesen egyetlen vágása vagy döfése sem találta el a kihívót, aki hol vigyorogva, hol nevetve táncolt el a gyenge támadások elől. Még arra is volt ideje, hogy egy ügyes, gyors hátraszaltóval felugorjon egy asztalra, ami éppen útban volt számára. A részeg támadása éppen a két lába között hasított az asztal sarkába. „Még a végén eltalál...” – gondolta – „Nem, ezt a szégyent nem engedhetem!” – ezzel ő támadott, mikor ellenfele ki akarta fújni magát egy csöppet. Öt apró, de tökéletesen pontos csuklómozdulattal metszette le ellenfelei gombjait. Annak szövetingje szétbomlott, látni engedve a mögötte megbúvó szőrös sörhasat. Elvigyorodott. Pengéje egy gyors suhintásával belemetszett ellenfele torkába fájdalmas, de csupán felszíni sebet ejtve. Kövér vércsepp hullt a padlóra. A síri csendben szinte hallani lehetett, amint szétcsattant a földön. A toroni-kyr bajvívó ennyivel természetesen nem elégedett meg. Nagy sebességgel szúrt előre, pengényi széles lyukat ütve ellenfele fegyvertartó kézfején. A részeg felsírt, csorba kardja hangosan csendült a padlón, ahogy a földre zuhant. A párbaj elöntetett. Két szúrás, és máris két apró lyuk keletkeztt a félrészeg kihívott testén. Egyik a torkában, másik a szívében. Zsákként terült el a földön, s mintegy varázsütésre, mindenki újra beszélgetni kezdett, ott folytatva, ahol abbahagyták. Csupán a tetem jelezte, hogy az imént halálos párviadal folyt. Aztán már az sem, mivel a fogadós sietősen eltakarította.
A kyr bajvívó a nőre mosolygott. A fogadót már együt hagyták el. Nem sokat beszélgettek, csak addig, amíg elérték azt a kisebb kastélyt, ami a nő szállásaként funkcionált. Ennyi idő elég volt a nő számára arra, hogy mindent megtudjon a bajvívóról, amit csak akart. Nem lesz nehéz megbűvölni, hisz tartja magát a maradi, shadoni szabályzathoz: semmiféle mgikus tárgy nincs nála. Tökéletes.
- Itt telepedj le – utasította a nő a toronit, amint a legnagyobb szobába értek – Mindjárt hozok egy üveg bort...
Ezzel kiindult a szobából, de ahogy befordult az első sarkon, néhány másodpercre megtorpant. Néhány szót mormolt, néhány rituális kézmozdulatot tett, ezzel egy apró alapvarázslatot, amivel örökre magához láncolta a férfi szívét: bűbáj majd szerelmvarázs. Nem lesz szükség arra az üveg borra.
Könnyed léptekkel visszatáncolt a szobába, ahol a férfivel találta szemben magát. Hozzá igyekezett, majd egyetlen szó nélkül megcsókolta a nőt. Ezzel a nő egy másik mágiáját is aktiválta: vágyat az után, hogy együtt legyen a nővel. Még egyszer megcsókolta, immár szenvedélyesebben mint az előző alkalommal. Szenvedélyesebben, mint eddig akárkit, akit ismert.
A nő kigombolta a bajvívó ingjét. A selyem ruhadarab a földre esett. Félrerugták, nehogy már útban legyen. A boszorka most látta meg igazán a toroni-kyr bajvívó felsőtestét. Tökéletes. Ez a szó, amivel legjobban lehetett jellemezni. Szálkás karizom, kockás has és fejlett mellizom. Sehol egy csepp felesleg. „Nyilván a kardforgatás napi két órányi gyakorlásának eredménye” – vélekedett a nő. Kár érte, sokra vihette volna.
Egyetlen apró mozdulattal vetette le magáról a ruhát, ami alatt igen szegényes felületeket takaró fehérneműt viselt. A bajvívót az ágyra lökte, majd kigombolta övét, lehúzta róla fekete nadrágját, ami alatt nem túl nagy alsóneműt talált. Az is fekete volt, rajta vörös szivecskék. Tapintása alapján selyem.
Ellépett a férfi mellől és erotikusan levetette magáról a két darab fehérneműjét is. Megkezdődött az a fajta együttlét, amire a toroni oly régóta vágyott.
Kevesebb, mint negyed óra kellett ahoz, hogy a boszorka elméjének energiát tároló képzeletbeli kelyhe telítődjék. Mosolygva feküdt a férfi alatt, hosszú körmeit annak hátába mélyesztette élvezetében. Annak hátán tíz apró sebből vékony vércsík folyt.
Nem telt el ezután több, mint öt perc, mikor a toroni eljutott arra a pontra, ahonnan már nem volt visszaút. A boszorka már előre megérezte ezt, ebben minden boszorkák anyja, a Sötét Úrnő is segítette. Eljött az idő. Két szót mormolt, körmeit a kyr férfi lapockáiba vájta, ezzel aktiválva a végső, megsemmisítő varázst. Teste égő katlanná változott, amiből ő természetesen nem érzett semmit.
A férfi annál inkább. Élvezet helyett kínhullám áradt szét a testében, abból a biszonyos legérzékenyebb pontból indulva. Hamarosan mozdulni sem tudott. Fel akart üvölteni, de arcán izmai már az öröm griszamába merevedtek be.
Próbált ellenállni a poklok tüze által okozott fájdalomnak. Nem volt rá képes. Próbálta kizárni magából. Csak felerősítette. Próbálta nem figyelembe venni. Csak arra koncentrált. Ez nem természetes kín volt: mágia okozta. Ezek a világi módszerek nem védtek ellene. Nem lehetett semmit tenni. Érezte, ahogy a kín túlhaladja azt a határt, amit még kibír. És nem ez fájt neki a legjobban, hanem az, hogy arcáról mindvégig a világ legtökéletesebb örömének grimasza nézett szenvedései okozójára: a csodálatos testű boszorkára.
Feladta. Nem bírta tovább ezt a mennyiségű fájdalmat, nem bírta a harcot. Elájult. Érezte, ahogy a nő lelöki magáról. Ez volt az utolsó érzése. Már csak fejében vélte hallani, hogy mekkorát püffent. Aztán elindult a síkok között, hogy elszámoljon Tharrnak, istenének életével s halálával.
|