Fájdalmas vég
Lord Rufus 2004.11.21. 18:09
Odakint tombolt a ...
Odakint tombolt a vihar, hatalmas mennydörgésre ébredt. Az ablakot kívülről besötétítő zsalugátert elfelejtette bezárni, így az most szabadon lengedezett s csapódott a fogadó falának. Félő volt, hogy beszakítja a bőrhártyát, ám az kitartott, s ellenállt a vihar és a zsalu együttes erejének. Megint az a szertelen Arel szórakozik velünk – gondolta, majd felkelt az ágyából, s a közeli székhez lépett, melyre le volt terítve kissé gyűrött nadrágja és ingje. Mindkettő színe éjfekete. Felvette a gatyát, majd a tükörbe nézett, s megfeszítette izmait. A hatalmas kötegek láttán elmosolyodott, ám hamar arcára fagyott a mosoly. Ahogy a hasa csodálásához ért, egy kiseb zsírréteget vett észre az alsóbb részeken. Lényegtelen, a hasamat úgyse látja senki! –gondolta, majd a combjain is megbámulta az izomközegek mennyiségét. Elégedett volt magával. A tükörben egyenként feszítette be mindkét karját s lábát, hogy úgy is megnézze magát. Felvette ingjét is, majd az öve következett. Derékszíján, bal oldalt egy míves kardhüvely lógott, melyben szentelt fegyvere pihent. Darthen. Ókyr nyelven volt belekarcolva a pengébe, s ezt a nevet a rúnák nyelvén is belevésték, pusztító hatalmat adva ezáltal a fegyvernek. Félelmetes fegyver volt, amely segítségével sok reménytelennek tűnő küzdelemből is győztesen került ki. Nem is igen tudott az öklén és Darthenen kívül mással harcolni. Felvette a félcipőjét is, melynek anyaga fekete byzonbőr volt, majd kilépett a szobájának ajtaján és leballagott a fogadóba. Ahogy az alsó lépcsőfokra ért, már látta, hogy valami nincs rendjén. Egyetlen teremtett lélek sem volt a kocsmában. Ez felettébb gyanús volt, ugyanis legtöbbször telt ház és fetrengő, okádó síkrészegek látványa fogadta. A pulthoz sietett, ahogy szomorú látvány tárult szeme elé. A bárpultos karóba húzott tetemét látta, melynek leborotvált fejének egy fekete liliomot látott. Bele volt karcolva a bőrébe. Orwella –villant az agyában. Yneven egyedül a pusztító erő papnői képesek ilyenre. A többit minden bizonnyal elhurcolták a közelgő Káosz Éjének szertartására –okoskodott, ám ez a teória azonnal felbomlott, mikor az ajtó beszakadt, s Darton lovagja temérdek élőholtat látott a kapuban, akik fáradhatatlanul vonszolták befelé magukat a kis ajtónyíláson, friss, ehető hús után kutatva.
Előrántotta fegyverét, s úgy várta be a lépcsőn a dögöket. Azok hármas sorokban támadtak – ez nem valami fejlett taktikai érzékre utalt, csupán ennél többen nem tudtak hozzáférni. A paplovag felnevetett – istene a halál és a morbid humor istene volt –, első vágásával három mozgó halottat ölt meg, majd egy lépcsőfokot hátrált. Morgásra lett figyelmes a háta mögül, s iszonyatos bűz csapta meg az orrát. Hátrasandított, s észrevette, amit egyáltalán nem szeretett volna: a fogadó vendégeinek mozgó tetemét. Tennem kell valamit, különben itt pusztulok el – mérte fel a helyzetet, s támadásba lendült. Az ajtó irányába rohant. Vágásaival egyre több és több holtat ölt meg ismét, ám ő is több kisebb karcolást szerzett. A lendülete hamarosan megakadt, pedig már „csak” negyven élőhalottra becsülte az előtte levőket, amik elválasztották az ajtótól. Rémülten vette észre, hogy az általa feldarabolt élőholtak kezei és lábai is felé araszolnak, nem adva fel a küzdelmet, s nem adva meg magukat a – már így is késve érkező – elmúlásnak. Hamarosan tíznél is több karmolás éktelenítette testét, ingje darabokban csüngött le róla, ám ő így is osztotta a halált hatalmas fegyverével. A levágott kezek azonban a bokájára kulcsolódtak, s a földre rántották. A fegyvere kifordult a kezéből, s még látta, ahogy az egyik halott a szemei felé nyúl. Aztán sötétség. Fájdalom. Szemének világa helyett pokoli kín volt az, amit kapott. Érezte, amint feltépik nyaki ütőerét s a combja tövében is felszakadt egy verőér. Érezte, ahogyan éhes állkapcsok darabokat tépnek ki az izmaiból, melyeket oly kedvtelve nézegetett. Még hallani vélt egy rekedtes, gurgulázó nevetést, mielőtt lelke kiszakadt testéből, s istene elé indult, a test minden fájdalmától megszabadítva. De ettől azért még sosem felejthette el az eleven felfalatás szörnyűségeit.
|